Tisztelt leendő támogatóink!

A KSI SE Kajak-Kenu Szakosztálya 1963-as megalakulása óta meghatározó szerepet játszik Magyarország egyik legsikeresebb és méltán elismert sportágának életében.Tevékenységének kezdete óta kiemelkedő eredményeket ért el a sport tömegbázisának szélesítése, valamint a magyar sport nemzetközi versenyeredményeinek elérése terén.

A további eredményes működéshez szükséges a meglévő anyagi és eszközforrások bővítése, melyhez az alábbi módon lehet csatlakozni.

Azoknak a gazdasági társaságoknak, akik egyesületünk céljaival egyetértenek és támogatásukért cserébe ellenszolgáltatásra nem tartanak igényt, lehetőségük van adományozásra. Ebben az esetben az adományt sportszervezetünk szabadon felhasználhatja, a támogató pedig az adomány összegét a társasági adóalapot csökkentő tényezőként veheti figyelembe.

Ugyanez a lehetőség magánszemélyek esetében is fenn áll. Az Ő esetükben az adomány összege a személyi jövedelemadó (SZJA) adóalapját csökkentő tényezőjeként vehető figyelembe.


Azoknak a gazdasági társaságoknak, akik a támogatásért cserébe ellenszolgáltatásra tartanak igényt, lehetőségük van reklámszerződés megkötésére. Ennek során sportszervezetünk reklámtevékenységet fejt ki. Ebben az esetben a támogató a nyújtott juttatás összegének ÁFA tartalmát visszaigényelheti, a juttatás összegét költségként elszámolhatja.

A fentieken kívül a magánszemélyek részére további lehetőség a személyi jövedelemadó (SZJA) 1%-ának felajánlása, melyet a sportszervezetünket közvetlenül támogató Alapítvány „A mában a holnapért” elnevezésű társadalmi szervezet részére tehetnek meg.
Ebben az esetben az SZJA adóbevallás mellé egy lezárt, szabvány méretű borítékban az alábbi szöveg helyezendő el:

Rendelkező nyilatkozat a befizetett adó egy százalékáról:
A kedvezményezett adószáma: 18068069-1-41
A kedvezményezett neve: Alapítvány „A mában a holnapért”
A kedvezményezett székhelye: 1138 Budapest Népsziget KSI SE vízitelep

A borítékon fontos feltüntetni az adományozó személy nevét, lakcímét, és adóazonosító jelét!

Bízunk benne, hogy eddigi tevékenységünkkel elnyertük bizalmukat, és Önöket is minél előbb támogatóink sorában üdvözölhetjük!
 

Támogatási_formák.pdf
Megállapodás_adományozó.pdf
Megállapodás_reklám.pdf
SZJA_1%.pdf