Agócs Mihály, Magyarország egyik elismert kajak-kenu edzője, nemrégiben átvehette a rangos Kemény „Fecsó” Ferenc nevelőedzői életműdíjat. A díj nemcsak Agócs Mihály több, mint három évtizedes munkájának elismerése, hanem egy üzenet minden olyan edző számára, akik a fiatal sportolók felkészítésén dolgoznak.
„Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a Kemény „Fecsó” Ferenc életműdíjat, amit a nevelő edzők kaphatnak, először én kaptam meg az országban. Azt gondolom, hogy ez picit szól az összes kajak-kenus nevelőedzőnek is, akik hosszú évtizedek óta dolgoznak azon, hogy minél sikeresebb és jobb versenyzőket adhassunk a felnőtt edzők kezébe”
– mondta Agócs Mihály az interjúban.
Agócs Mihály 34 éve van a pályán, és olyan versenyzőkkel dolgozott együtt, mint Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Paksy Tímea, Benedek Dalma, akik a világ élvonalába tartoznak. Jelenlegi tanítványai is kimagasló teljesítményeket értek el, hiszen öt versenyzője bekerült a serdülő és ifjúsági válogatott keretbe, és több érmes helyezést is begyűjtöttek a szezon során.
„Nagyon sok minden kell ahhoz, hogy valaki felnőttben is sikeres legyen. Ha mondjuk csak az olimpiai bajnokokat vesszük, akkor például Varga Ádám kétszer egy picivel lecsúszott a győzelemről, eddig az ezüstérem jutott neki két olimpián, ami szenzációs és óriási teljesítmény, és nagyon remélem, hogy Ádám a következő olimpiáján ki fényesíti ezt az érmet és az aranyat is a kollekciója részévé teszi.”
– tette hozzá.
A jövőt illetően optimistán tekint a csapat fiatalabb generációjára, akik szerinte komoly eredményekre lehetnek képesek.
A teljes interjú az alábbi videón tekinthető meg:
🎤 Agócs Mihály, a Kemény „Fecsó” Ferenc életműdíjas kajak-kenu edző gondolatai
KSI Kajak-kenu Szakosztály
#ksi #ksise #hajraksi
Közzétette: KSI SE – Központban az ifjúság – 2024. október 29., kedd
Kép forrása: KSI.hu
Forrás: KSI.hu