Véget ért a Metkovicsban zajló Maraton Világbajnokság, ahol a 40 magyar versenyző között, a három számban is induló Matkovics Lili Sáráért, valamint a poznani Európa-bajnokságon bronzérmes Hoffer Benedek, Erdész Mihály ifjúsági kajak párosért is szoríthattunk.
Az első versenynap délutáni programjának részeként került sor a C-1 felnőtt női rövid kör versenyére, ahol Matkovics Lili Sára a 9. helyen végzett, míg a tavalyi világbajnok Kisbán Zsófia megvédte címét. Péntek délután már KSI-s éremnek is örülhettünk, ugyanis Matkovics Lili Sára remek versenyzéssel világbajnoki címet szerzett U23 női C-1 11,8 kilométeren!
„Nagyon-nagyon elfáradtam a végére, nagyon kemény meccset mentünk a lányokkal. Örülök neki, hogy végig tudtam csinálni, amit elterveztem és még jobban örülök annak, hogy nyertem. Van egy elég erős iramom, amivel végig tudtam menni a verseny folyamán, persze könnyebb lett volna, ha kicsit jobban össze tudtunk volna dolgozni, de szerintem kihoztam a pihenés részéből is a maximumot.”
– számolt be a futamról a KSI újdonsült világbajnoka.
Matkovics Lili Sára megszerezte első U23-as maraton világbajnoki címét, ráadásul utcahossznyi előnnyel, több, mint 37 másodperccel volt gyorsabb a teljes mezőnynél!🥇
Gratulálunk Sára!👏🏻
Közzétette: Magyar Kajak-Kenu Szövetség – 2024. szeptember 20., péntek
Az utolsó versenyszám, ahol Matkovics Lili Sáráért is izgulhattunk, a női C-1 15,4 kilométer volt, amelynek döntőjét szombat délután rendezték meg. A KSI versenyzője ismét remekül helyt állt, és végül egy 5. helyezéssel zárta a világbajnokságot.
Az esemény zárónapján szállt vízre a Hoffer Benedek, Erdész Mihály kajak kettős, akik a népes mezőnyben a 11. helyet szerezték meg ifjúsági férfi K-2 22,6 kilométeren. A magyar csapat 8 arany-, 4 ezüst-, és 5 bronzéremmel, toronymagasan megnyerte a maraton világbajnokság éremtábláját.
Kép forrása: Magyar Kajak-Kenu Szövetség Facebook oldala
Források: Kajakkenusport.hu; Kajakkenusport.hu; Kajakkenusport.hu